Hétfő
'I hate my cat. Hey, Jake muhahahahaa'
Vidáman ébredtem...Ja, nem! Éppenséggel az álmomból a drága, édi- bédi, imádni való, cuki kiscicám ébresztett fel (erős szarkazmussal). Ki ne örülne egy "macska alszik az arcomon" féle ébredésnek? Oh, én tudom! HÁT ÉN!!
- Alex, felkeltél?! - kiabált fel anya lentről. Bírom, amikor azt várja, hogy majd én hajnalok-hajnalán vissza fogok üvölteni.
- Fel! - ordítottam durcásan, majd odavánszorogtam a szekrényemhez, de előtte szó szerint kirugdostam a macskát a szobámból. Persze, nem olyan durván, hogy fájjon neki. Azért nem vagyok egy állatkínzó... khm!
A szekrényemből kihalásztam egy fekete toppot, egy kék inget és egy sötét színű csőfarmert. Miután felöltöztem, bevonszoltam magam a fürdőbe, és megpróbálkoztam a lehetetlennel: Elkezdtem fésülködni.
Csakhogy az én hajam nem olyan, mint egy normál lánynak, vagy, mint az ócska amerikai filmekben, ahol a főszereplő csaj, aki mosolyogva kel fel, már belőtt séróval, tökéletes, fénylő hajjal, ami hibátlanul bomlik a vállára. Szép álom, szép álom...
Az én hajam, akár egy szénaboglya. Vagy rosszabb! Bezzeg Conny haja, mindig nyíl egyenes, pedig sosem vasalja. Az enyém pedig hullámos, és a hajszálaim olyan szinten vannak egymással jó kapcsolatban, hogy egy percre sem lehet őket elválasztani. Akárhányszor végighúzom köztük a fésűt, egyből újra átölelik egymást. Éljen a hajszál szerelem!!
Az órámra pillantottam, amin az idő erősen arra utalt, hogy késében vagyok. Még egyszer gyorsan átfésültem a loboncomat, majd kidekoráltam magam egy kevés szempillaspirállal (fő a diszkréció), és a vállamra kapva a táskámat letrappoltam az emeletről. Felvettem az ütött-kopott, ősrégi tornacipőmet, elraktam az uzsonnámat, amit anyu készített, majd egy gyors köszönés kíséretében, elhagytam a házat, az ajtó pedig nagyot csattant a hátam mögött.
Szuper, el fogok késni - közöltem saját magammal, és lépteimet megszaporítva haladtam tovább a suli felé. Amikor beestem az iskola kétszárnyú ajtaján, az épületben már síri csend uralkodott. Ezek szerint már becsöngettek. A "most már úgy is tök mindegy" elv alapján, szépen, ráérősen a szekrényemhez battyogtam, kinyitottam, és keresgélni kezdtem a matek cuccomat. Becsaptam az ajtaját, és lassan a terem felé sétáltam
- Elnézést! - mondtam halkan, mikor beértem a terembe, és helyet foglaltam az utolsó sorban. A tanár csak, egy biccentéssel nyugtázta a késésem.
- Pszt! - suttogtam a mellettem ülő csaj felé - Miért Mr.Ellyot van bent matekon? - suttogtam, mire Kristin megvetően felém nézett.
- Talán, mert irodalom óra van. - közölte lenézően
- Ja - vontam vállat. Így év vége felé, végre megjegyezhetném, hogy hétfő, első óra irodalom. Óra után kimentem a folyosóra, és a szekrényemben lévő táskámból kihalásztam az egyik szendvicsem, ami a könyvek súlyától már enyhén összelapult.
- BU! - ugrott hirtelen valaki a hátamra, amitől kicsit összerezzentem
- Szia. - köszöntem higgadtan Connynak, aki látszólag totálisan fel volt pörögve, és majd felrobbant, csak, hogy mesélhessen - Mondd, mi történt... - fújtam ki a levegőt, miután becsaptam a szekrényem ajtaját, és Conny felé fordulta nekidőltem.
- Nem fogod elhinni mi történt! - visongott, mint valami szellemi fogyatékos.
- Talán tehetek egy próbát. - mosolyogtam
- Szóvaaaaal! Az első órám francia volt, és a tanár a kitűnő francia átlagom miatt, személyesen felkért, hogy menjek el nyáron a franciaországi táborba, ami csakis nekem negyven százalékkal olcsóbb lesz, és bár matekból már nem vagyok olyan jó, nagyjából kikövetkeztettem, hogy ez egy kihagyhatatlan ajánlat! - hadarta ömlesztve az infókat.
- Azta, mész Párizsba! - örültem meg - Az Eiffel torony meg a dögös fráciáá srácok - ecseteltem, miközben elindultunk a folyosón.
- Igeeeen! - ugrándozott - És azt szeretném, hogy te is gyere velem. Mi lenne, ha ledumálnád anyuddal? - kérdezte letörölhetetlen vigyorral az arcán.
- Nem lehet... Nem tudok franciául, és nincs is annyi pénzük, mint amennyi ehhez az úthoz kell... De jól fogod magad érezni nélkülem is!
- Sajnálom, pedig jó lett volna... - mondta kicsit szomorkásan, de azért még mindig, majd kicsattant az örömtől. Beszélgetésünket a csengő irritáló hangja szakította félbe.
- Milyen órád jön?
- Asszem matek... - agyalt - De lehet, hogy...öhm... Mindegy - legyintett nevetve - Neked?
- Ha az állati ösztöneim nem csalnak, akkor valószínűleg kémia!
- Rendben Ace Ventura, én most megyek. - vigyorgott, majd el is ment. Ace Ventura? Na kösz! Mi vagyok én? Férfi? Vagy úgy nézek én ki mint aki most mászott ki egy orrszarvú seggéből? (szerk.megj.: ez van a filmben, aki még esetleg nem látta.)
Nem csalódtam az "állati ösztöneimben", mert valóban kémia óra jött, ahol megkaptuk a tézéket. Nem számítottam jobbra, mint a hármas...hát kettes alá, alá, alá, alá, alá lett. Nem is vészes, ha úgy vesszük, hogy nem is tanultam rá semmit. Abból a szempontból viszont nem annyira szimpatizálok a jegyemmel, hogy anyu már így is totál ki van bukva a jegyeim miatt. Hát most, na! Nem tehetek róla, hogy minden reál tantárgy nekem egyenlő a kínaival.
A hetedik óra után (uuuutálom a hétfőt!) bepakoltam a szekrényembe, kábé minden tanszerem (mert lusta voltam hazacipelni). Connynak valami énekkara volt, úgyhogy egyedül indultam haza.
- Várj már meg! - hallottam a hangot a hátam mögül, mire megfordultam a tengelyem körül és bevártam Danit - Süket vagy? - lihegte a térdére támaszkodva
- Bocs, nem hallottam, hogy kiabálsz - nevettem fel
- Haha, de vicces valaki - mondta erős szarkazmussal, majd kiegyenesedett és tovább indultunk most már ketten. Majdnem 10 percig teljes csöndbe sétáltunk. Néha fürkészve néztem az arcát, de mint láttam valamin eléggé gondolkozott. Danival az ovi óta barátok vagyunk (kisebb- nagyobb szünetekkel), de sosem volt a barátságunk olyan bizalmas. Afféle "hülyülős" barátság. Mondjuk, én személy szerint egy fiúval sem tudnék bizalmas barátságba lenni. Lányos titkok, csak lányokra tartoznak. Bár, ha Tomnak (nevelő apám) néha elárulok valamit Ő vagy kiröhög, vagy kiröhög. Ennyit a pasik segítőkészségéről.
- Lexy... - kezdte kicsit feszülten, megtörve a csöndet
- Hmm? - kaptam felé a fejem
- Ööö... Rég beszéltünk. Mizu? - kérdezte. Erre a kérdésére elég furán néztem rá. Halálosan meggyötörten, és merem kockáztatni, hogy szomorúan percekig baktat mellettem, én pedig arra várok, hogy elújságolja mi a problémája, erre megkérdezi, hogy mizu??!!
- Dan... - fújtam ki a levegőt - Furcsa vagy! - közöltem. Fő az őszinteség!
- Conny még mindig odavan azért a idióta baromarcért? - váratlanul ért a kérdése
- Louisért? Kicsit, igen - elmélkedtem - Kicsit nagyon - tettem hozzá. Végül is a napjai abból állnak, hogy felkel, eszik, bejön a suliba, áradozik nekem Louisról, aztán Franciaországról, aztán Louisról, aztán az éneklésről, aztán megint egy kicsit Louisról, majd franciáról, és végül ömlesztve arról, hogy Louisszal énekel Franciaországban (?).
- Tényleg, úgy tudom, te jóban vagy vele. Kérdezd már meg mit gondol Connyról. Úgy is a te osztálytársad! - álltam meg a kapunk előtt.
- Nem vagyok vele jóban! - jelentette ki a kelleténél kicsit határozottabban.
- Jó, nyugi! Most én bemegyek, mert komolyan be fogok pisilni! Szia! - azzal berohantam a házba, ledobtam a táskám, majd szó szerint hasra estem a szőnyegben. Nem is én lennék...
- Alex, hazajöttél? - kérdezte anyu a konyhából
- Ki más jönne haza ekkora robajjal, ha nem én? - kérdeztem ironikusan, majd feltápászkodtam a földről. Elszaladtam a vécére, majd bementem anyához a konyhába - Ééééhezem!! - nyitottam ki a hűtőt, és kutakodni kezdtem, végül beértem egy túrórúdival.
- Miért eszel nasit, ha látod, hogy itt szenvedek az ebéddel? - kérdezte anya normál hangsúllyal
- Csak! - közöltem teli szájjal, majd a táskámmal együtt felbattyogtam a szobámba - Mi a szart keresel itt?! - néztem a bátyámra, aki a szobámban ülve gépezett az ÉN laptopomon.
- Gépezek. - mondta egyszerűen. Hahh, mintha nem látnám!
- De miért az én gépemen? - dobtam le a sarokba a táskámat
- Mert az enyém szar! - vont vállat. Odaléptem hozzá, és egy egyszerű mozdulattal lecsuktam a laptop tetejét, majd elemeltem előle
- Tűnés! - mutattam az egyik kezemmel az ajtó felé, a másikkal pedig a laptopot szorongattam
- De, had lépjel ki előbb a...
- Nem! - vágtam közbe, és egy erélyesebb mozdulattal mutattam a kiutat.
- De... - kezdett volna megint magyarázni, de egy határozott és erőteljes mozdulattal meglöktem az ajtó irányába, mire szó nélkül ki is ment.
- Na lássuk csak, mit böngésztél a gépemen - motyogtam magamnak, majd leraktam az asztalra a laptopot és felnyitottam a tetejét. A facebook volt megnyitva. Chaten dumált valami Caren Cox nevű csajszival. Hmm...vicceljük csak meg, a bratyót, ha már betört a szobámba, én is szívózhatok vele.
"Szijja cicaaa" - gépeltem, majd el is küldtem
Egy kérdőjelet kaptam válaszul. "Király volt a tegnap éjszaka" - írtam le kuncogva
"Mi???!!! Jake, minden okéés??" - kaptam a rémülten hangzó választ, mire felnevettem
" Jah, hogy az nem te voltál? Nembaj, ma te leszel soron!" - írtam vigyorogva. A nőcike már nem írt vissza, pedig látta is. Nem csodálom. Hát, Jake. Így jár, aki az engedélyem nélkül bejön a szobámba, és használja a gépemet. Muhahahahaaa!!!
